2011. október 5., szerda

Makettezésről

Az átlagmakettező, mikor gyermekként elkezdett ismerkedni ezzel a hobbival többnyire technokollal néhány nap alatt összeragasztott, festés nélküli makettjeit jó esetben csak a matricák ékesítették.
Később aztán felfedeztük a külön erre a célra gyártott festékeket és sok-sok kiegészítőt, ami segíti a makettezést.
Néhány évnyi makettezés után egyes emberek már nem látják olyan szépnek a ,,hagyományosan" elkészített makettjüket.
Leginkább harcjárművekre gondolok, mert a valóságban ezek jóval nagyobb koszolódásnak, kopásnak vannak kitéve , mint a repülők vagy a hajók. Nem tartom fontosnak leírni azt a rengeteg technikát amivel élethűbbé tehetjük a makettünket.
Vannak akik inkább a látványra hajtanak rá, ami sajnos elég sokszor az élethűség rovására megy. Tehát az árnyékokkal való játszadozást túlzásba viszik. Viszont meg kell hagyni elég mutatós kép jön létre, de az adott járműről készült archív színes képeket tanulmányozva hamar rájövünk a mértéktartás fontosságára. A másik irányzat a helyes, amikor sikerül megtalálni a középutat látvány és élethűség között.
Érdemes a missing-lynx honlapján látható diorámákat, harcjárműveket megnézni. Többségük rendkívül élethűen adja vissza az eredeti jármű ütött-kopott megjelenését. A mértéktartásra itt is figyelni kell, nem szabad túl sok fémes kopást imitálni a felületeken és azok méretére is nagyon figyelni kell. Nagyon röviden ennyit, de ne felejtsük el, a mérték az érték.

Érdemes tudni:
* Nem kell hozzá tehetség!!!!
* Aki belekezd ebbe a hobbiba annak tisztában kell lennie azzal, hogy ez kikapcsolódás és szórakozás elsősorban.
* Ráadásul ez egy koncentrációs gyakorlat, és az ember személyiségét is fejleszti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése