TANÁCSOK CSALÁDFAKUTATÓKNAK
1 BEVEZETÉS A GENEALÓGIÁBA
Általános történet
„Meg kell ismernünk őseinket, így tudjuk elhelyezni magunkat a világban”. Egy családtörténettel régóta foglalkozó kutató nyilatkozta ezt egy újság hasábjain. Véleményével, teljes mértékben egyetértünk. A kutatóknak van egy csoportja akik gyakorlati ok miatt csinálják. A leszármazás bizonyításával jelentős anyagi hasznot remélnek. A családfakutatást azonban más megfontolásból is csinálják. Ilyen lehet a letelepülés, illetve állampolgárság megszerzése , továbbá örökség, névváltoztatás. De végezhet valaki kutatást tudományos célból is mint pl.- demográfiai, néprajzi, egészségügyi feldolgozás.
A kutatók másik csoportja kedvtelésből, illetve családi gyökereinek feltárása céljából tér be a közgyűjteményekbe.
A családtörténettel egy külön tudományág a genealógia foglalkozik. A szó maga görög származású ami nem véletlen. A görög előkelők valamelyik mitológiai hőstől származtatták családjukat és a trójai háborúig vezették vissza. A rómaiak őseik érdemeit átvették és az egész nemzetségre jellemzően rögzítették. Sírfelirataik az élőket az elhunytakkal kapcsolták össze és egész sor genealógiai adatot tartalmaztak. A mai leszármazási táblák őse pedig a római scala. Ez kereszt alakban ábrázolja a leszármazást ahol középen az egyén található. Tőle egyenesen felfelé (egyenesági felmenők) az apa és anya található lefelé pedig (egyenesági lemenők) a gyerekek a fiú és a lány. Az egyéntől balra vízszintesen a nővér, hug (oldalági rokonok) jobbra pedig az öccs és a báty (oldalági rokonok) jelennek meg. A germán genealógiában a középkor késői szakaszában például szokássá vált a polgári ősigazolás ami nélkül egyes német városokban még a mesterség tanulását sem engedték meg. Az újkori német geneológia bizonyos Suntheim működésével kezdődött aki Miksa császár megbízásából megírta a Babenbergek és a Habsburgok származását.
A magyar genealógia története
A középkorban a főúri családok vezették családjuk történetét, származását. Ennek gyakorlati oka volt, hogy esetleges birtokvitás ügyeknél ki tudja bizonyítani kapcsolatát. Az uralkodók szintén számon tartották származásukat hiszen ez alapján jelenthették be jogos igényükat a trónra.
A magyar geneológiai irodalom első művének tekintik az 1534-35-ben Nagyváradon megjelent Budai Ézsiás lexikonát amely családnevek szerinti csoportosításban genealógiai adatokat is tartalmaz.
Említést érdemel Kayser Mihály 1803-ban Pozsonyban megjelent munkája a márkusfalvi Máriássy család történetéről. Kayser – a család megbízásából – eredeti forrásokat felhasználva írta meg a család történetét.
A magyar genealógia fejlődéséért a XIX. században a legtöbbet tette Nagy Iván. Az 1824-ben Balassagyarmaton született tudós jogot tanult majd 1853-ban a városban ügyvédként dolgozott. Két év múlva már az Egyetemi Könyvtár tisztje ekkor írta meg 12 kötetes művét Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Forrásként jórészt a Királyi Cúria peres anyagát használta fel. Műve amelyben 108 ősnemzetséggel foglalkozik, napjainkban is a genealógiai kutatás egyik bázisa.
Nagy Iván művét kívánta kiegészíteni Kempelen Béla 1911-1932 között megjelent Magyar nemes családok című művében. Ebben legalább 40000 családról ír. Munkájában nem javította ki a Nagy Iván művében található téves adatokat, csak a családok számát kibővítette. Ő volt az aki továbbfejlesztette családok történetének kutatását, 1940-ben kiadott könyvében a nemes családok mellett polgárcsaládok történetéről is ír.
Okvetlenül meg kell említeni az Illéssy János-Petkó Béla által 1895-ben kiadott genealógiai segédkönyvet az 1527-1867 közötti királyi könyvekhez készült mutatót. A királyi könyvekbe vezették be az örökös és időleges adományokat( címer, nemesség, cím, pecsét, honosság, stb.), ma ezeket a MOL őrzi.
A Heraldikai és Genealógiai Társaság Magyar Nemzetségi zsebkönyv 1888-tól jelent meg. A Társaság 1883-as megalakulását követően pedig megindult folyóirata a Turul, amely 1950-ig 64 kötetben jelent meg.
Az 1950-es években gyakorlatilag nem történt genealógiai kutatás publikálása. Az 1970-es években a politika részéről enyhülés mutatkozott a geneológia iránt. A középkori témakörök mellett felmerültek újkori kutatások is.
A geneológia népszerűsítésében meghatározó szerepet játszott Kállay István. A professzor – aki korábban levéltárban dolgozott – 1981-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományi Tanszékének volt a vezetője. Az ő fáradozásának is köszönhető, hogy 1983. május 3-án az ELTE-n megalakult a Magyar Történelmi Társulat keretében az Archeológiai , Heraldikai és Genealógiai Szekció. Elnöknek Kállay Istvánt, alelnöknek Bertényi Ivánt, titkárnak Pandula Attilát választották.
Megindult a genealógiai munkák nagyobb számú megjelentetése is. A történelem segédtudományai című tankönyvben Kállay István mutatta be a genealógiát. Vajay Szabolcs művét a Johannita Rend magyar tagjairól írt kötetet 1987-ben adták ki. Majd 1989-ben napvilágot látott Gudenus János és Szentirmay László Összetört címerek című munkája a magyarországi főnemesség 20.századi történetéről.
1992-ben újraindult a Turul. A szakfolyóirat évente jelenik meg általában két dupla szám terjedelemben. Folyamatosan közöl genealógiai tanulmányokat.
Magyarországon nem jellemző az orvosgenetikai jellegű genealógiai kutatások eredményeinek a közlése. Ez alól csak Czeizel Endre kivétel aki a témában már publikált önálló kiadványokat (Családfa, honnan jövünk mik vagyunk, hová megyünk) .
A genealógia alapelvei
A geneológia a genos(eredet, származás) és a logos(tudomány) görög szavak összetételéből jött létre. Több alapfogalmat is használ amelyek közül a leglényegesebbeket itt közöljük.
Ős: (avus) akitől valaki vagy a család származik.
Nemzetség: (gens) az egy őstől származó azonos nevű ivadékok sora.
Család : (familia) az apából, anyából, gyermekekből álló közösség.
Családülés : (concursus familiaes) a felnőtt férfi tagok gyűlése a család közös dolgainak az intézésére.
Nemzedék: (generáció) az egy korban élő, körülbelül azonos korú emberek összessége.
Ág: (línea) leszármazási vonalat jelent.
Agnáció (agnatio) férfi ágú, közös ősatyától származtatott vérrokonság.
Kognáció: (cognatio) az egész apai és anyai ági vérrokonságon alapuló családot értjük.
Vérrokonság: (consanguineitas) a közös őstől leszármazottakat foglalja magába. Megkülönböztetünk egyenesági (linea directa) és oldalági (linea collateralis) vérrokonokat.
Az egyeneságiak közé a leszármazottak(nagyapa, unoka, stb.) az oldalágiak közé a közös őstől származók tartoznak (nagybácsi, unokaöccs), ezek egymás közt nincsenek leszármazó és leszármazotti kapcsolatban.
Az egyenesági leszármazásra és az ősök elnevezésére nézzünk egy példát saját családomból.
Az ősatya Szikszai Mihály (1741-1829)
A szépapa Szikszai István (1772-1844)
Az ükapa Szikszai Pál (1810-1885)
A dédapa Szikszai Pál (1836-1892)
A nagyapa Szikszai Sámuel (1883-1957)
Az apa Szikszai Mihály (1927-2004)
Az egyén Szikszai Mihály (1958-)
A rokonsági viszonyok megértéséhez nézzük a következő elnevezéseket:
Ős, ősanya (abavus, abavia)
Szépapa, szépanya (proavus, proavia)
Ükapa, ükanya (proavus, proavia)
Dédapa, dédanya (proavus, proavia)
Nagyapa, nagyanya (avus, avia)
Atyai nagybácsi, nagynéni Apa, anya (pater, mater) Anyai nagybácsi, nagynéni
(patruus, agnatta) (avunculus, cognata)
fivér nővér
(patruelis frater) (soros consobrina)
unokaöccs, unokahúg unokaöccs, unokahúg
(patrui filius, patrui filia) (avunculi filius, avunculi filia)
EGYÉN
Fiú, leány (filius, filia)
Fiú unoka, leány unoka (nepos, neptis)
Fiú dédunoka, leány dédunoka( pronepus, proneptis)
Fiú ükunoka, leány ükunoka ( pronepus, proneptis)
Fiú szépunoka, leány szépunoka ( pronepus, proneptis)
Genealógiai jelek, családfák ábrázolásai
A genealógia az események rögzítésére jelrendszert alkalmaz. A férfi jele négyszög, a nő jele kör, ismeretlen nemű talpára állított háromszög, születés sokágú csillag, házasság két egymást érintő kör, halál kereszt.
A többszöri házasságot például a jel után tett római számmal jelölték.
A genealógiában találhatók rövidítések is, ezekből a teljesség igénye nélkül közlünk néhányat:
nat.(natuo) = született
civ. (civis) = polgár
ux. (uxor) = feleség
aet. (aetatis) = életkor
vid. (vidua) = özvegy
A genealógiai ábrázolásoknak két formáját ismerjük a táblázatot és az ősjegyzéket.
Ez utóbbi (Ahnenliste) előnye, hogy majdnem minden adatot közölhetünk benne. Egy alapőstáblázathoz ősjegyzék vagy jegyzékek csatlakoznak. Készíthetjük generációk (szülők, nagyszülők) vagy ágak ( anyai, apai) szerint. De lehet másfajta sorrendet is követni. A jegyzékekben fel lehet tüntetni az előnevet, családi név változatait, születés, keresztelés, eljegyzés, házasságkötés idejét és helyét, vallást, tisztségeket, birtokokat, a címer leírását. Bármennyire is részletes és célszerű inkább a tudományos célú feldolgozásnál ajánlott.
A táblázatok a következőket ábrázolhatják. Felmenőket, lemenőket, vérrokonokat és sógorokat.
A felmenők (az utódoktól vezet az ág az ősök felé) a természetes szülők, nagyszülők, dédszülők, ükszülők, szépszülők, és a többi ős. A felmenőkről készülő őstáblák mindig lentről kezdődnök oly módon, hogy alul a vizsgált személy ( ego vagy probandus rövidítve P ) helyezkedik el. A sorban őt követi az I. nemzedék (szülők, bal oldalon mindig a férfi legyen ábrázolva , bal oldal ebben az esetben a szemből nézett bal oldal). Egy őstáblára hat vagy hét nemzedék fér el. Ezután kiegészítő táblákat kell készíteni.
Régebbi változataiként szerepeltek az őstáblának az igen szép, díszes kivitelű címerekkel illusztrált ősfák.
Az ősöket lehet félkör (szivárvány ) vagy kör alakban is elhelyezni. Ebben az esetben a Probandus középen helyezkedik el. A végeredmény koncentrikus körök sorozata ami talán nem olyan mutatós mint az ősfa de célszerűbb az egyenletes elosztás végett. Természetesen számtalan variáns létezik a történelem során rengeteg ősfát készítettek.
Egy személy összes utódját lemenőknek nevezzük. Az ősöktől az utódok felé vezető ágat a leszármazási táblázat mutatja be. Mindig fentről lefelé halad, az ősatya a táblázat felső a Probandus az alsó részen helyezkedik el.
A leszármazást gyakran ábrázolják családfa formájában. Ez annyira átment a köztudatba, hogy ma minden fa alakú geneológiai táblázatot családfának neveznek. A családfa ábrázolásnál lentről felfelé haladunk. Lent az ősatya vagy a szülők találhatók. A további leszármazókat ágak, levelek jelzik. Régebben a fa fajtája külön jelentéstartalommal bírt. Teljes kiterjedésű családnál hársfát, hiányosnál nyárfát, szerteágazó kiterjedésnél vörös
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése