Családfa kutatás 3.rész

 A lemenők ábrázolása egyszerűen egy kapcsos zárójellel történik. Nagyon sok ilyen vázlat található a régi polgári pereknél ahol a cél a személyek között fennálló rokoni kapcsolatok bizonyítása volt minden külső díszítést nélkülözve.

Természetesen itt is léteznek különböző variációk. Az egyik ismert és gyakran alkalmazott a konszangvinikus egyenesági leszármazás ábrázolása. Ennél az ősatyától származó férfiakat vezetjük csak le. Az ős nevét egy vízszintes vonallal összekötjük a házastársa nevével. Ezután egyeneságként levezetjük a fiút és hozzákapcsoljuk vízszintes vonallal a feleségét. Az egészet folytatjuk tovább mindig csak a névhordozó férfi ősöket levezetve.

A modern technikának köszönhetően a táblázatokat különböző variációban lehet elkészíteni. Nagyon sokszor már fényképeket is felhasználnak a családfa készítésnél. Ezek alkalmazására még visszatérünk.

A vérrokonsági táblázat elkészítése elég bonyolult.  A tábla lehet  ős- és leszármazási tábla kombinációja középen a Probandus. Lehet az összes rokonság táblázata (leszármazók, ősök). Készítésénél a következő módszer ajánlott. A négy dédszülőt beírjuk a négy sarokra. Őket a nagyszülőkkel zárójellel kötjük össze. Mindenütt feltüntetjük a testvéreket és a gyerekeket. A végeredmény egy zsúfolt tábla amelyhez ajánlott külön jegyzéket készíteni mert az adatok csak itt rögzíthetők.

A sógorsági táblázati bemutatása igencsak nehéz és bonyolult. Ennél a vérrokonsági táblázatba beírják a beházasodott személyeket. Középen itt is a Probandus és testvérei találhatók.A vérrokonokat gyűrűben írják köréjük, majd ezek házastársai következnek. A beházasodottakról lehet külön jegyzéket is készíteni.

Az utóbbi két táblázat inkább a tudományos célú kutatásoknál jelent nagy segítséget. Bonyolultsága miatt kezdő családfakutatóknak nem ajánlott az elkészítése.

2 CSALÁDFAKUTATÁSOK NAPJAINKBAN

Mielőtt valaki nekikezd családja történetének felderítéséhez mérlegelje magában mennyi időt esetleg anyagikat kíván áldozni erre a tevékenységre. Ha nincs türelme napokat üldögélni a levéltár kutatótermében vagy a plébániákon akkor inkább keressen meg egy családfakutatással foglalkozó céget amely – természetesen – fizetés ellenében elvégzi a családfakutatást helyette.

De ha elhatározta magában, hogy ő fog utánajárni minden családjával kapcsolatos adatnak, számítson rá a nehézségek mellett a kutatás és a múltban való búvárkodás szépségeit is megismeri.

A családtörténeti kutatás hosszadalmas folyamat. Találkoztam olyan kutatóval aki tíz éve rendszeresen bejár a levéltárba és már családja oldalági kapcsolatait is kikutatta. Büszkén szokta mutatni az eddig felderített adatokat és a hatalmas lepedő nagyságú családfákat.

Hogyan is kezdjünk neki a kutatásnak. Először is otthon és a rokonság körében tájékozódjunk. A család idősebb tagjainak emlékezetében sok olyan adat rejlik amelyet esetleg a fiatalabbak nem ismernek. Ha nagyszüleink emlékeznek az ő nagyszüleikre máris felvázolhatunk néhány generációt amelyet tovább bővíthetünk. Nézzünk szét otthon gyűjtsük össze és rendszerezzük az összes családi iratot( anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok, végrendeletek, önéletrajzok, adásvételi szerződések, hagyatékátadó végzések, stb.)

Érdemes átnézni a családi Bibliát , de a régi könyveket is mert lehet, hogy fontos családi eseményeket vezettek ezekbe. Főleg az idősebb rokonok birtokában lehet sok ilyen irat.

A II. világháború előtt több személynek is bizonyítani kellett származását hiteles anyakönyvi kivonatokkal. Ha ilyet találunk máris vissza tudjuk vezetni a származást 5-6 generációra.

Meg lehet nézni a temetőben az ősök nyughelyét, igazából azonban csak azok a sírkövek nyújtanak megbízható információt ahol még tisztán olvasható a születés és halálozás dátuma. Kezeljük fenntartással ezeket az információkat a sírkövön lévő dátum pontos lehet de vigyázzunk az eltemetés helye és a halálozás helye nem minden esetben azonos. Az én nagybátyám Jászberényben a kórházban hunyt el (tehát itt is anyakönyvezték) de végső nyughelye már Jászkisér.

Minden családkutatás legmegbízhatóbb írott forrása az anyakönyv. Mielőtt azonban hozzákezdenénk az anyakönyvek kutatásához néhány fontos dolgot tudni kell mert ezek ismerete nélkül nem lehet pontos családkutatást végezni. Ismerni kell a keresett személy lakóhelyét, vallását, a születés, házasság vagy halálozás helyét és időpontját.

Az egyházigazgatási beosztásokról jó tájékoztatást adnak az egyházi sematizmusok.

Az anyakönyvekben, valamint az egyéb családtörténeti forrásokban való kutatás nélkülözhetetlen segédeszközei a helységnévtárak. A helységnevek ugyanis gyakran változtak, a települések társultak, összeolvadtak, szétváltak, illetve nevet változtattak. Ráadásul Magyarországon egészen a századfordulóig teljes zűrzavar uralkodott a helységnevek körül. Addig nem szabályozták, hogy ki végezhet helységnévadást. A községek, birtokosok maguk dönthettek arról, hogy pusztáikat és egyéb lakott településeiket hogyan nevezik el. Főként a kevert etnikumú területeken volt nagy az eltérő elnevezésekből adódó zűrzavar. A korábbi helyi, népi elnevezések keveredtek a nem ritkán többféle változatban előforduló hivatalossal, esetleg idegennel. A zűrzavart csak fokozta az akkortájt alakuló vasúti, postai, gőzhajózási stb. hivatalok néhol igen önkényes megkülönböztető toldalékai is. Akkoriban - a századfordulón, illetve a XX. sz. elején - nagyon sok települést teljesen azonosan neveztek, még előnévvel sem különböztették meg egymástól. Ebből kifolyólag ma már igen nehéz megállapítani, hogy egy adott település különböző vallású lakosságát a kérdéses időpontban melyik plébánián, egyházközségben, illetve hitközségben anyakönyvezték. Ha a kérdéses helyen nem vezettek anyakönyveket, akkor a részletesebb helységnévtárakból vagy egyházi sematizmusokból lehet megállapítani, hogy melyik környező helységben anyakönyveztek (melyik anyaegyháznak volt a filiája az illető település).

3.1.AZ ANYAKÖNYVEKBEN TÖRTÉNŐ KUTATÁS TECHNIKÁJA

Egyházi anyakönyvek

Ezek után nézzük meg tüzetesebben mi is az anyakönyv. A pontos meghatározás szerint hatósági nyilvántartás amely közhitelűen tartalmazza a bejegyzett személyek életére vonatkozó legfontosabb adatokat, változásokat. Az anyakönyvek leszármazási okiratok lehetnek egyháziak és államiak. Magyarországon 1895-ig csak egyházi, felekezeti anyakönyvezés folyt. Az egyházi anyakönyvezés a keresztelés, az esküvő a halálozás bejegyzését tartalmazzák. A személy részére az anyakönyv a saját magára vonatkozó adatokat bizonyítja.

A régi felekezeti anyakönyvek azonban nemcsak hivatalos bejegyzéseket tartalmaztak. Volt ahol a plébános bejegyezte a település fontosabb eseményeit.

Például Debreceni Pap István kenderesi református lelkész 1814-től 1849-ig szolgálati ideje alatt nemcsak lelkiismeretesen vezette az anyakönyveket, de a faluban történt fontosabb eseményeket le is írta a matrikulában. 1816-ban például megemlíti Zöld Marci a híres betyár elfogásának históriáját is.

Még érdekesebb a tiszaszőllősi református egyház 1760-1852-ig terjedő anyakönyve. Ebben részletes bejegyzés történik a település életében történt fontosabb eseményekről. De nemcsak a történeti eseményeket írja le megtaláljuk itt az esketési szertartás leírását is. Megtalálható benne a templom építésének leírása de még a bába esküje is. 1715-től pedig közli a lelkészek nevét és szolgálati idejüket. Az ilyen anyakönyveknek azonban hátrányuk, hogy eredeti funkciójuk háttérbe szorul.

Az anyakönyvek  rendszeres vezetését a római katolikus egyházban  1563-ban a tridenti

zsinaton rendelte el IV. Pius pápa. Magyarországon a XVI. elején, az 1515-ben tartott Veszprémi egyházmegyei zsinat jelzi az anyakönyvek elterjedésének kezdetét. A zsinat nem túlságosan pontos és egyértelmű határozata arra hívta fel a plébánosokat, hogy a kereszteléseket jegyezzék fel annak érdekében, hogy a lelki rokonságot nyilvántarthassák. A rendelkezés alapja a kánonjognak az az előírása volt, hogy a lelki rokonság ugyanolyan házassági akadálynak számított, mint a vér szerinti rokonság. A  római katolikus egyházban azonban a keresztelési anyakönyvek vezetésére összpontosították a figyelmet. Csak az ellenreformáció kezdetén tartott 1611. évi nagyszombati zsinat intézkedett a keresztelési mellett a házasságiak vezetéséről is Szórványos anyakönyvezés itt-ott előfordult e dátum előtt is, pl. római katolikus 1587-től Kassán, 1601-től Pozsonyban stb. A nagy változás 1625-ben következett be, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek az V. Pál pápa által kiadott Rituale Romanum-ot az egész országban kötelezővé tette. A Rituale Romanum öt féle előjegyzést vezetett be: a keresztelési, házassági és halálozási anyakönyvek mellett külön a bérmálási anyakönyvet, valamint az ún. StatusAnimarum-ot, amely a húsvéti áldozás időpontjában az egész lakosságot tartalmazta háztartások, illetve családok szerint. A XVII. század folyamán a Rituale Romanum-ot három további kiadásban (1656, 1672, 1692) jelentették meg, ugyanakkor az 1630-as évektől kezdve rendszeresen megtartott egyházlátogatások alkalmával (Visitationes Canonicae) ellenőrizték az anyakönyvek felfektetését és helyes vezetését

A keresztelési anyakönyvekben a születés helyét, a szülők nevét, származási és lakóhelyét, a keresztszülők nevét és lakóhelyét, a házassági anyakönyvekben a házasságkötés napját a felek és a tanúk nevét , a megelőző kihirdetések időpontját, a halálozási anyakönyvekben az elhunyt életkorát a temetés helyét és a halotti szentségek ellátását jegyezték fel. Az adatokat folyamatos szöveg formájában jegyezték fel, minden bejegyzésnek új bekezdésbe kellett kerülni.

A folyamatos és általános érvényű anyakönyvezés a történelmi Magyarországon (az északi megyék kivételével) csak a törökök kiűzése után kezdődhetett el.

1779-ben végeztette el Gróf Batthyány József bíboros az anyakönyvek ellenőrzését. A tapasztalatok a követekezőket mutatták. A három anyakönyvet (keresztelési, házassági, halálozási) már ekkor három külön kötetben vezették. A táblázatás vezetés általánossá vált a keresztelési és házassági anyakönyvekben de nem terjedt el a halálozásiban. Gyakori volt az olvashatatlan kézírás és a megszakítás az anyakönyvekben.

1822-ben az egyházi hatóságok elrendelték a betűrendes névmutatók készítését - amelyek mindenképpen megkönnyítették az anyakönyvekben való visszakeresést.

Az 1827:XXIII. tc. pedig elrendelte az egyházi anyakönyvek két példányban történő vezetését. A másodpéldányokat az illetékes területi levéltárakban őrzik. Ez alól kivétel a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye területéről való másodpéldányok, ezeket a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Levéltárban őrzik. A Szarvasi Evangélikus Gyülekezet Levéltárában, a budapesti Baptista Levéltárban, valamint a szentendrei székhelyű Budai Ortodox Egyházmegyei Levéltárban szintén őriznek egyházi anyakönyveket.

A református egyházban a kálvinisták 1576-os hercegszőllősi zsinata rendelte el a keresztelési anyakönyvek vezetését.  Az anyakönyvek vezetésének teljes körű jogát 1785-ben adta meg II. József. De több helységben (ún. artikuláris helyeken - loca articularia) ennél sokkal korábban kezdték az anyakönyvezést: pl. evangélikus anyakönyvezés volt Bártfán 1592-től, Selmecbányán 1594-től, Késmárkon 1601-től, Pozsonyban 1606-tól, református pedig Zalakomáron 1624-től stb.

Az izraelita, azaz zsidó vallású lakosság anyakönyvezését Magyarországon általánosan kötelező érvénnyel és hatállyal csak a Bach-korszakban rendelték el a hatóságok (1851 júliusában). Azonban itt is akadnak települések (elsősorban falvak, mivel a városok eleinte nem fogadták be a zsidókat, másodsorban és csak később a városok, ahol élénkebb volt a gazdasági és a pénzügyi élet, és ezért jelentősebb volt a zsidóság tömörülése és létszáma) ahol 1851-nél jóval korábban kezdték el az anyakönyvezést: pl. Nagytétényben 1760-tól, Szobráncon 1762-től, Lovasberényben 1764-től, Kaposváron 1771-től, Marcalin 1774-től, Csurgón 1776-tól, Békéscsabán és Budán 1820-tól, Esztergomban 1828-tól, Pesten 1826-tól stb.

A keresztelési, házassági, halotti (és az esetenként fennmaradt bérmálási) anyakönyvek nemcsak a szentségek kiszolgálását rögzítették, hanem egyúttal közhitelű dokumentumoknak számítottak, mivel 1895. október 1. előtt állami anyakönyvezés nem létezett. Anyakönyvből kivonatot az egyház őrizetében lévő első példányból adtak ki, a másodpéldányból csak az első példány elvesztése esetén.

A Magyar Országos Levéltár Filmtára filmmásolatban őrzi a mai Magyarország területén található helységek 1895. október 1. előtt keletkezett, a történelmi egyházak - nevezetesen a római katolikus, a görög katolikus (unitusok, egyesültek), a görög keleti (óhitű, ortodox, pravoszláv), a református (helvét vallásúak), az evangélikus (ágostai hitvallásúak) és az izraelita (zsidó, ezen belül ortodox és neológ) - által vezetett anyakönyveinek mikrofilmfelvételeit.

Emellett a Levéltár csekély számban őrzi a baptista, az unitárius (antitrinitáriusok) és a nazarénus kisegyház, illetve felekezet anyakönyveinek mikrofilmfelvételeit. A Trianon előtti országterület néhány más településéről is vannak mikrofilmezett anyakönyvek: elsősorban a Felvidékről (Csallóközből), a Délvidékről (Bácskából) és az Őrvidékről (Burgenland), de közel sem a teljesség igényével.